Programok

Kutyás élmények minden korosztálynak

Ismerd meg programjainkat, és szerezz különleges emlékeket négylábú társainkkal!

Óvodás-iskolás programok

Élményalapú foglalkozásainkon az óvodások és az iskolások játékos formában ismerkedhetnek meg a kutyák testbeszédével, és megtanulhatják, hogyan viselkedjenek, ha idegen kutyával találkoznak. Az idősebb gyerekek emellett a bevetések világába is betekintést nyerhetnek: kiképzett keresőkutyák segítségével egy életszerű keresési bemutatót tekinthetnek meg.

Az óvodásoknak szóló foglalkozás körülbelül 40-60 percig, az iskolásoknak szóló pedig 60-90 percig tart. Mindkét program közös kutyasimogatással zárul.

Csapatépítő

Kutató-mentő kutyás csapatépítő programunkon testközelből ismerhetitek meg, hogyan dolgoznak a nyomkövető kutyák éles bevetési helyzetekben. A bemutatót követően egy izgalmas, csapatok közötti keresési versenyben ti is kipróbálhatjátok magatokat négylábú társaink oldalán, miközben az alapítvány munkáját is támogatjátok.

A programot szinte bármilyen terepen meg tudjuk valósítani, a résztvevők létszámától függően akár 100 fő számára is. A 3-4 órás esemény részleteit előzetes egyeztetés alapján, egyedi igényeitekhez igazítjuk, közhasznú alapítványként pedig a támogatásról adóigazolást is kiállítunk.

ESEMÉNYEINK

Eseményeink

Minta program 2

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit, sed do eiusmod tempor incididunt ut labore et dolore magna aliqua. Ut
2026 Dec. 17

Nemzetközi Mantrailing Tábor

Nemzetközi Mantrailing Tábor Öt nap, mintegy 100 résztvevő, 8–10 ország, és egy közös nyelv: a mantrailing. 16 éve minden évben
2027 Aug. 18
- Aug. 22

TÁMOGASD TE IS AZ ÉLETMENTÉST!

Alapítványunkat többféle módon tudod támogatni, mellyel hozzájárulhatsz az mentőkutyás tevékenységünkhöz és közvetetten az életmentéshez.

VALAMI

Cta

COVERAGE OF OUR
BRIGADE'S SUMMER FIRE
DRILLS

OUR EQUIPMENT

Aliquam ac dui vel dui vulputate consectetur. Mauris accumsan, massa non consectetur condimentum, diam arcu tristique nibh, nec egestas diam elit at nulla.

Maecenas sit amet molestie leo. Morbi vitae urna mauris. Nulla nec tortor vitae eros iaculis hendrerit. Aliquam ac dui vel dui vulputate consectetur. Mauris accumsan.