XIII. Országos Mantrailing Találkozó

2025. március 8-án, immáron 13. alkalommal szerveztük meg Országos Mantrailing Találkozónkat, ezúttal Budapesten. Az eseményre nagy létszámú kutyavezető és megfigyelő jött el, nagy örömünkre, közülük sokan már évek óta rendszeresen visszatérő résztvevőink. A találkozóra nemcsak Budapestről, valamint Pest vármegyéből, hanem Fejér, Komárom, Heves, Csongrád-Csanád, továbbá a távolabb eső Győr, Baranya és Borsod vármegyékből is szép számban érkeztek a kutyagazda párosok és a megfigyelők. A civil résztvevők mellett a Tatabányai 4×4 Terepjárós, Polgári Védelmi és Önkéntes Tűzoltó Egyesület önkéntesei is újra velünk tartottak mentőkutyáikkal.

A résztvevők többsége elsősorban az elméleti és gyakorlati tudását szerette volna bővíteni. Többen érkeztek azzal a céllal, hogy megismerjék a nyomkövetésnek ezt a formáját, és akadt olyan megfigyelőnk is, aki egy bizonyos kutyafajta munkáját szerette volna figyelemmel kísérni.

A délelőtt folyamán két előadással készültünk; mindkét prezentáció a maga nemében egyedülálló és hiánypótló témákat mutatott be. Gránicz Csaba, a Mantrailing Akadémia Alapítvány és a Mantrailing Training Center – Képzési központ vezetője, a szagok világába kalauzolta el a résztvevőket. A szagok terjedéséről és az azt befolyásoló környezeti tényezőkről szóló előadását rövid filmekkel színesítette, amelyekben egy az emberi érzékszervek számára láthatatlan világot vizualizált különböző módszerekkel.

Itt ragadnánk meg az alkalmat, hogy köszönetünket fejezzük ki Jancsó Lászlónak, aki szabadidejét ránk áldozva elkészítette a felvételeket és összeállította a bemutatott filmeket.

Rövid szünet után Mézes Pál, a Mantrailing Akadémia Alapítvány önkéntese, a mantrailinges kutya kiképzése során jellemző tipikus hibákról beszélt gyakorlati szempontból.

Az ebédszünet után a gyakorlati tréningekkel folytatódott a nap. A résztvevők 5-6 fős csoportokban oktatóink felügyelete és irányítása mellett, különböző városi helyszíneken tréningeztek kutyáikkal.

Az oktatók nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy mindenki a tapasztalatainak és tudásszintjének megfelelő, egyénre szabott feladatot kapjon, hozzájárulva ezzel a kutya-gazda párosok fejlődéséhez.

Fantasztikus és élményekkel teli napon vagyunk túl, amit ezúton is köszönünk valamennyi résztvevőnknek.

Köszönjük a Hotel Holiday Beach Budapestnek, hogy biztosította számunkra a rendezvénytermét. Bízunk benne, hogy az előadásokon és a tréningeken elhangzottak hasznosak voltak mindenki számára, és reméljük, hogy hamarosan ismét találkozunk valamelyik rendezvényünkön.
A háromnapos áprilisi nemzetközi INBTI szemináriumra megfigyelőként van még lehetőség jelentkezni, ahol meghívott instruktorként Steve Mayer és Ernest Capdevilla hivatásos kutyavezetők az USA-ból és Spanyolországból érkeznek hozzánk. További információ: https://forms.gle/ckJDv4f549T7ju627

Aki pedig egy emlékezetes mantrailinges kalandra vágyik, jelentkezzen augusztusi öt napos táborunkba. További információ: https://forms.gle/Fht9ty9qSvMZyAiX6

Íme egy kis ízelítő a 2024. évi táborunkról:

https://youtu.be/yMlWdWQQwUo

TÁMOGASD TE IS AZ ÉLETMENTÉST!

Alapítványunkat többféle módon tudod támogatni, mellyel hozzájárulhatsz az mentőkutyás tevékenységünkhöz és közvetetten az életmentéshez.

VALAMI

Cta

COVERAGE OF OUR
BRIGADE'S SUMMER FIRE
DRILLS

OUR EQUIPMENT

Aliquam ac dui vel dui vulputate consectetur. Mauris accumsan, massa non consectetur condimentum, diam arcu tristique nibh, nec egestas diam elit at nulla.

Maecenas sit amet molestie leo. Morbi vitae urna mauris. Nulla nec tortor vitae eros iaculis hendrerit. Aliquam ac dui vel dui vulputate consectetur. Mauris accumsan.