Kislányként állandóan nyaggattam a szüleimet, hogy lehessen valamilyen háziállatom, álmaim csúcsa a magyar vizsla volt, de hosszú ideig díszmadarakkal kellett beérnem. Amikor 1992-ben megismerkedtem a későbbi férjemmel, ő már régóta boldog vizslatulajdonos volt, így kezdődött közelebbi kapcsolatom a vizslákkal.
Férjem magyar vizsláját egy német vizsla követte, mellette nőttek fel a gyerekeink, ő már családi közös kutya volt, de fiaink miatt többnyire a férjemre maradt a vele való foglalkozás.
Miután német vizslánk matuzsálemi kort megérve az örök vadászmezőkre költözött, ismét magyar vizslára váltottunk. Dióval már felváltva jártunk kutyaiskolába. A mantrailinggel 2019-ben találkoztam először a diósjenői táborban, ahol akkor még csak látogató és zavaró személy lehettem.
2020 áprilisában aztán kaptunk egy üzenetet Dió tenyésztőitől, amiben gratuláltak, hogy nagybácsi lett, és képeket is küldtek a kicsikről. Így került hozzánk Barka, akinek már én vagyok a gazdája. Kölyök korától mantrailingezek vele férjem útmutatása alapján. 2021. októberében sikeres A1-es vizsgát tettünk, most készülünk a belterületi vizsgára. Kísérőként férjem és Dió mellett már részt vettem néhány éles bevetésen, jó lenne, ha Barkával önállóan is dolgozhatnánk majd!